2014. március 7.

A vonal és ami mögötte van 2.0.c. kiállítás

Szeretettel és tisztelettel meghívunk/meghívjuk az Egri  Eszterházy Károly Főiskola Vizuális Művészeti Tanszéke diákjainak egy érdekes kísérleti kiállítására.
Ezt a kísérletet évtizedek óta gyakoroltatom a tanítványokkal. A lényege abban áll, hogy  a pályakezdő leendő művészek, vagy az egyszerűség kedvéért csak diákok, akik eljutottak  a képi (szakmai) megjelenítési formáknak  bizonyos szintjére, és  „megtanulták”, vagy „begyakorolták” az annak megfelelő (olykor mechanikus és pusztán technikai) elemeket, gyakran elbizonytalanodnak a mélyebb tudás elsajátításának a küszöbén.
Ilyenkor segít a saját kifejezési formavilág megtalálásának a kibontakoztatásában, ha a  legegyszerűbb vizuális elemhez a VONAL-hoz  vezetem el, avagy vissza a hallgatót.
Az elfelejtett gyermekkor szabad firka-korszaka  kerül a felszínre ezzel a kísérlettel, és legtöbbször a résztevevők maguk is meglepődnek az eredménytől .
Igen eltérő karakterű munkák születnek ezekből a semmi bonyolult megoldást nem igénylő feladatokból.
 A játékosnak szánt munka közben, szinte spontán módon, néha teljes értékű alkotások keletkeznek.
Előfordult már olyan eset is, hogy némelyik tanítványnak annyira megtetszett ez az önkifejezési mód, hogy a későbbiekben be is építette a saját képi világába.
Az egész folyamatnak a  lényegét egyetlen mondatban így tudnám összefoglalni: HÚZZ EGY VONALAT ÉS MEGMONDOM, HOGY KI VAGY.
Ez a mostani kiállítás csak egy igen kis szegmensét tárja a látogató elé a jelenlegi hallgatóink ilyen jellegű kísérleteinek.
Ezzel a bevezetővel ajánlom megtekintésre.

Borgó

tanszeki-plakat-vonal-borgo-2014_web.jpg

English